Talán túlzás nélkül állítható, hogy a kenyér az emberiség legalapvetőbb tápláléka. Jelentőségéről a biblia említést tesz. Fogyasztása már az ókori társadalmak számára is mindennapos volt. A benne található vitaminok, nyomelemek, rostok pedig létfontosságúak szervezetünk számára. Ahogyan mindennapi életünk, úgy a kenyér sütésének folyamata is felgyorsult. Ez tagadhatatlanul a kenyér minőségének és ízvilágának megváltozásához vezetett.
A Gere pékség története 1936-ban kezdődött, de alapítónk fejében valamivel hamarabb fogalmazódott meg az a gondolat, hogy az addig inasként munkálkodó fiatalember pék szeretne lenni és a környék legjobb pékségét és legfinomabb kenyerét szeretné sütni. A családi összefogásnak meg is lett az eredménye. A kemencét maga építette a családtagokkal a családi ház mellet, majd hamar híre ment, hogy id. Gere István pékséget nyitott és ezzel kezdetét vette a máig tartó mesés, ám sokszor kihívásokkal teli történet. Megérte a II. világháborút, a tervgazdálkodás időszakát, a generációváltást, hogy csak a legnagyobb eseményeket említsük.


Alapítónk filozófiája a következő volt: “Minőségi pékárut kizárólag minőségi alapanyagokból, a technológia szigorú betartásával, hozzáadott szakértelem mellett lehetséges sütni.”
Ezt a hitvallást máig őrizzük, minden munkafolyamatunkat eszerint végezzük és minden döntésünk hátterében ez érhető tetten.
Generációváltáskor Gere István (jelenlegi tulajdonosunk) harmadmagával dolgozott a családi vállalkozásban, majd egy évtizeddel később már közel 100 ember segítette munkáját. A 2000-es években új helyszínre költözött a pékség, a szigethalmi üzem 1100m2 alapterületű és a legmodernebb élelmiszeripari előírásoknak is megfelel, továbbá modern silókkal felszerelt. A technológiáról és a receptúrákban foglalt előírásokról számítógép és egy külön erre a célra készített program felügyelt és felügyel a mai napig is. A 2008-as válságot követően pedig jöttek a vállalkozás legsikeresebb évei.

A 2011-ben Marosvásárhelyen megrendezett Gastropan Nemzetközi Kenyérversenyen és kiállításon a Debreczeni krumplis komlós kenyérrel 2. helyet szereztünk. Ez pedig egy kiváló előjel volt számunkra a 2012-ben hazánkban először megrendezett Szent István napi kenyérverseny előtt, amelyet kenyerünkkel meg is nyertünk. Sikerének titka a receptúrában és a szigorú technológia betartásában volt tetten érhető. Receptúráját még alapítónk dolgozta ki 1940 körül és ezt – akkori üzemvezetőnk- Debreczeni József gondolta újra és igazította a mai vásárlói elvárásokhoz. Az ő tiszteletére nevezte el Gere István Debreczeni krumplis komlós kenyérnek. 2010 és 2014 között olyan termékeink részesültek Premium Hungaricum elismerésben, mint az 5 fonású Finom fonott kalácsunk, az Alföldi kenyerünk, a Hájas süteményünk szilvalekvárral töltve, Csülkös kenyerünk vagy a Borzas tepertős pogácsánk. Ezeket természetesen nem csak a szakma díjazta, hanem vásárlóink is napi szinten. A 2016-ban zöldségkeverékből, tönkölylisztből készült stanglink ért el 3. helyezést az egészséges péksütemény kategóriában, melynek díját szintén Debreczeni József vehetett át a pékség nevében. 2017-ben a Szentmiklósi rozskenyerünkkel tudtunk az Országos kenyérverseny rozskenyér kategóriájában győzni. Sikere a régi, hagyományos szakaszos kovászos technológia alkalmazásában keresendő. Több napi érlelést követően kezdünk a 24 órás kovászoláshoz.

A számos szakmai siker ellenére sem dőlünk hátra, nem ülünk karba tett kézzel. Folytatnunk kell azt a munkát, amit alapítónk elkezdett 84 évvel ezelőtt. A szakma iránti tisztelet, munkatársaink megbecsülése és vásárlóink elégedettsége sarkal minket arra, hogy alapítónk filozófiájából kiindulva nap mint nap a maximumot nyújtsuk, odafigyeljünk kenyereink, süteményeink kiegyensúlyozott minőségére, vásárlóink és viszonteladóink napi szintű kiszolgálására. Mindeközben a fiatalabb korosztálynak megmutatni a régi értékeket, szokásokat és hagyományokat a nekik szervezett rendezvényeken (Adventi mézeskalács sütés, húsvéti kalács készítés, kenyérsütés a Kenyér világnapja alkalmából stb.)
Hitvallásunk a kenyérről, mint alapvető élelmiszerről mindeközben mit sem változott:
Az igazi kenyérnek lelke van. Friss illata, ropogós héja és különleges íze olyan élményt nyújt, amit ma már kevesen ismernek. Napról napra azért dolgozunk, hogy ezt az elfeledett élményt újra visszahozzuk a hétköznapokba. Mindent, amit teszünk, egyetlen célt szolgál:
A múlt értékeit megőrizve egy fenntartható jövőt építeni, ezért a generációkon átívelő tradíciót és a hagyományos receptúrát ötvözzük a modern, környezetkímélő előállítási technológiával. Célunk, hogy visszahozzuk az igazi kenyér élményét a mindennapokba, és valódi értéket teremtsünk elsilányodó világunkba.