Élelmiszerfogyasztási szokásaink sok tekintetben gyökeresen átalakultak, megváltoztak az elmúlt évszázadok során. A népességrobbanás, az ipari forradalom majd a felgyorsult világ és életritmus, valamint a társadalom szerkezetében, összetételében bekövetkező változások azok, amelyek kikényszerítették, sokszor racionalizálták táplálkozási szokásainkat. Az alapanyagok és azok felhasználási módjában bekövetkező változások számos ponton változtattak étkezésünkön az évszázadok során, ez az alapvető, mindennapi kenyerünkön is éreztette hatását, amely végigkísért bennünket történelmünk során. Ezért határoztunk úgy, hogy egy több részes sorozatot szentelünk ennek az élelmiszernek. Bemutatjuk olvasóinknak a kenyér történetét és jelentőségét, az egyes gabonafajtákat és azok őrleményeit, a kenyérkészítés rejtelmeit, a kenyér „lelkét”, a kovászt végezetül a hazánkban kapható kenyerek fajtáit. Az első részben bemutatjuk hogyan jutottunk el a magvak rágcsálásától az első kenyérnek nevezhető ételig.
A kenyeret emberemlékezet óta fogyasztjuk, az is igaz, hogy a mai értelemben vett kenyérrel sokáig nem találkozhattunk. Már az előember is evett olyan ételt, amit némi túlzással kenyérnek is tekinthetünk. Bár a gabona termesztése elsősorban a letelepedett életformához kapcsolódik, már a korábban vadászó-gyűjtögető népek után fennmaradt leletek között is találhatunk kenyérhez hasonló ételek maradványait. Megdöbbentő, de ezek a leletek több, mint 10 000 évvel is régebbről származnak.
Gyűjtögető őseink a nyers magokat rágcsálták, majd később a tűz segítségével megpörkölve fogyasztották. Ezt követően a gabonaszemeket megőrölték és vízzel összekeverték, amit aztán megsütöttek így kapták meg a későbbi lepényt. Az általunk használt és kedvelt kenyérgabonák jó részét sokáig nem ismerték, de gyakorlatilag szinte minden növényi termésből különböző liszteket állítottak elő. Krisztus előtti 7-8. évezredben már ismerték a zabot, a kölest, az árpát – ez utóbbi például Eurázsiából indult világhódító útjára. A rozs a népvándorlás korában terjedt el, a búza szintén Ázsiából érkezett.
Különböző beszámolók szerint az első pékek Egyiptomban éltek. Ez az első kelesztett tészta elkészítésének is az ideje. Rájöttek ara, hogy ha pihentetik a tésztát azzal lágyabb, illatosabb állagot kapnak. Az agyagedényekben felejtett massza megduzzadt, buborékok képződtek benne, ami pedig kisült belőle az egy finomabb, könnyebb kenyeret eredményezett. Ezt követően már szándékosan helyezték az adagedénybe a tésztát kelesztés céljából. Megdöbbentő, de az írások és a megmaradt leletek tanúsága szerint több mint 20 féle, formájában és összetételben különböző kenyeret vagy kenyérfélét ismertek már akkor. Fantáziájuknak semmi sem szabott határt, így a lótuszvirág magját is megőrölték és abból is kenyeret sütöttek. Ez tulajdonképpen a lótusz kenyér elődjének is tekinthető.
Folytatjuk!
