Kenyér világnapi kézműves foglalkozás és üzemlátogatás

Ahogyan az már évek óta lenni szokott, idén is megünnepelte a Gere pékség a Kenyér Világnapját. A gyerekeknek szervezett rendezvényen felül a boltok polcaira is megérkezett a PrimaPan kenyér. E jeles napot egyébként 2001 óta ünnepeljük hazánkban is. Ez remek lehetőséget ad arra, hogy betekintést nyerjen az ember a kenyérkészítés tudományába és a pékek munkájával is alaposabban megismerkedhessen.  Idén 5. alkalommal rendeztük meg a Szigethalmi Helytörténeti Múzeummal közösen az iskolás gyerekek részére a Kenyér Világnapja elnevezésű eseményünket. És mindezt miért tartjuk fontosnak? Mert hisszük, nem kizárólag a kenyérsütés a feladatunk, hanem bemutassuk a fiataloknak szakmánkat, megismerkedjenek azzal az alapvető élelmiszerrel, amit mindennapi kenyerünknek hívunk.

A formázásra váró kenyérke

Évek óta nagyon nagy sikere van a rendezvénynek, nagyon sok iskola jelentkezik évről évre, hogy szeretne a kézműves foglalkozáson részt venni  és pékségünket meglátogatni. Ez természetesen nem véletlen, hiszen nagyon sok program és élmény várja a résztvevőket. Az esemény alkalmával bemutatjuk a gyerekeknek a régen használt eszközöket, a napjainkban használatos alapanyagokat, magvakat és az azokból készült liszteket.

Beszélgetünk a kenyérsütésről, a kovász jelentőségéről, milyen kenyérfajtákat ismernek, majd maguk is készítenek kenyérkéket. Az elkészült tésztát megformázzák, megvágják és a nevükkel ellátott papírtálcára helyezik, megkelesztik és végül megsütik. Amíg a kenyerek kelnek a gyerekek megtekintik pékségünket, hogy minél többet lássanak abból, hogyan készül a kenyér és természetesen sok más finomság. Láthatják, hogy a kenyeret a pékek milyen fáradságos munkával készítik.

A rendezvényhez hozzátartozik, hogy megismerkednek a régen használt eszközökkel, amiket az aratás és a liszt előállítása során használtak. Miután láthatták a modern eszközöket, gépeket és kemencéket mindig lenyűgözi őket, hogyan tudtak egykoron ezekkel az eszközöknek a segítségével ugyan olyan kenyeret sütni. A kisült kenyerek egy részéből zsíros kenyér készült, amit jóízűen megettek a gyerekek, de többen hazavitték az általuk elkészített finomságot.

Reméljük számukra legalább akkora élmeny volt a mai nap, mint nekünk!

A következő szakaszban a Gere Pékség üzleteinek elérhetőségeit és nyitvatartását találja. A háttérben látható térkép illusztráció.

üzleteink

  • Csepel

     

    Cím: 1211 Budapest, Szent Imre tér
    (Önkormányzattal szemben)

    Telefon: +36703768968

     

    Nyitvatartás:
    Hétfő – péntek: 5:00-18:00
    Szombat: Zárva
    Vasárnap: Zárva

  • Szigetszentmiklós Faház

    Telefon: +36 30 174-2994

    Címünk: 2310 Szigetszentmiklós,
    Dr. Lengyel Lajos u. 31.

    Nyitvatartás:
    Hétfőtől-Péntekig: 5:00 – 18:00
    Szombaton: 6:00 – 12:00
    Vasárnap: 6:00 – 12:00

  • Szigetszentmiklós Vegyesbolt

    Telefon: +36 70 379 8997

    Címünk: 2310 Szigetszentmiklós, Szent Miklós útja 3/A

    Nyitvatartás:
    Hétfő-péntek: 6:00-19:00
    Szombat: 6:00-14:00
    Vasárnap: ZÁRVA

  • Szigethalom

    Telefon: +36 70 376 8964

    Címünk: 2315 Szigethalom,
    Fiumei u. 88.

    Nyitvatartás:
    Hétfő-péntek: 5:00-18:00
    Szombat: 6:00-12:00
    Vasárnap: Zárva

  • Taksony

    Telefon: +36 70 376 8961

    Címünk: 2335 Taksony, Fő út 47.

    Nyitvatartás:
    Hétfő-péntek: 5:00-18:00
    Szombat: 5:00-12:00
    Vasárnap: Zárva

1/ üzlet
Gere Pékség Gere Pékség
a
<